Búcsú

Búcsú

Most utoljára érzem ezt,

Beszívom hát a friss,

Harmatos, magaslati illatot.

Az erdőben megült a köd,

A levegő nehéz, szürke.

Őszi táj ez, de még csak épphogy.

A zöld fák bezárják fejem felett

A kanyargós utat.

Csak a sejtelmes távolt látni,

Az égig meredők eltakarnak,

A közel s messzi összekeveredik.

Hallom a zajokat,

Mindenhonnan más csoda jön.

A fa tetején egy mókus zörög,

Verebek, galambok, szelik át a teret,

A kis fecskéim már rég elköltöztek.

De ha kiérek egy dombtetőre,

Belátom az egész kis világom,

Egy kis út, kis ház, kis családom.

Dús termőföldek, hosszú legelők,

Az eget vad madarak tarkítják.

Kis falvak bújnak meg a völgyben.

Az erdő egy nagy rengeteg,

Nincs eleje, se vége, csak a végtelen,

Zöld messzeség fogad.

Ó, hogy fog ez fájni,

De itt kell, hogy hagyjalak,

Édes kis erdei utam,

Az élet odakint vár,

S nem hagyhatom elveszni.

2016. szept. 5.