No és én
"Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe.
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások előtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.
No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje.
No bizalmatlan, vad, keserű.
No az utcán él. Hajléktalan.
Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott.
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte.
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban.
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.
Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal?
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra is jelölték.
Kesernyés hangvételű, mégis szívmelengető regényét húsz országban adták ki, és mozifilm is készült belőle. Egy érzékenyen megírt, mély, igaz történet a barátságról és egy a sors ellenében végzett nagyszabású kísérletről."
Már a könyv hátán lévő szöveg is megfogott. Először úgy gondoltam, hogy három szemszögből fog kibontakozni a történet, de csak Lou, a 13 éves lány szemszögéből láthattuk a dolgokat.
A tagolása nagyon jó meg van oldva, nincsenek benne rendesen megszámozva a fejezetek, csak egy új oldalon elkezdődnek egy szép iniciáléval, a fokozás, a befejezés... Ez ez olyan könyv, amiről nem lehet csak úgy jót írni. Olyan témát dolgoz fel, hajléktalanság, munkanélküliség, alkoholizmus, egyszóval amiről a mai fiataloknak szóló könyvekben nem nagyon láttam(pl. Alkonyat). És mégis, magával ragad, nem lehet letenni. Az ember tudni szeretné, hogy No elmegy-e a szerelme után, olvashatjuk-e a leveleit, vagy éppen, hová megy, mikor elmegy dolgozni. Miért? Vetődik fel az emberben. Benne volt a könyvben, hogyha egy család egy hajléktalannal törődne, jobb lenne a világ.
A könyv egyszerűen és szépen megfogalmazva, letehetetlen! De tényleg. Ahelyett, hogy tanultam volna egy témazáróra, ezt olvastam. A cselekmény vitt magával előre, s bár, a vége eléggé szomorkás, de nincs lezárva. Majd a filmet is meg szeretném nézni, természetesen franciául magyar felirattal. Ha megtalálom egyszer.
A borító... hát, nehéz eldönteni a két lány közül melyiket ábrázolja, mindenesetre, a hangulata nagyon illik a belsőhöz.
10 pontból 10-et érdemel.
Puszi*Konek
