Őszi csend
Egy susogó hangot hallgatva
Ballagtam éppen haza,
A táj néma, szinte hangtalan.
Csak a szél nyargalt át a fák
Még zöld levelén, ágán.
A madarak éneke nem hangos,
Már-már bántóan elhaló.
Az ég kékjét csak egy repülő karcolja át,
Aztán eltűnik a felhőkön át.
A városrészem csendes, békés,
Amerre lakom, nincsen piactér,
Ami megzavarná az erdő közeli,
Néma-bús komorságát, hisz sejti
Itt az ősz.
Egy fürge hangyaboly kerül utamba,
Tömeges menekülnek egy lyukba,
Megváltást remélve az eső-mentes,
Végtelen útvesztő helyen.
Egy csepp, két csepp, egyre csak csepegnek
A földre az esőcseppek.
Az arcomat éri a hideg zivatar,
Vajon máshoz is elér ez a friss zavar?
Konek, 2015. Szeptember
