Eragon

Hellóka :D

Ezt a könyvet még az egyik legjobb barátnőm ajánlgatta tavaly nyáron, mikor végre fogtam magamat, és kivettem a könyvtárból. Most újraolvastam, másodszorra sem csalódtam benne. 

Írója Cristopher Paolini, Az örökség című négyrészes könyvsorozat első része. A címét a könyvben szereplő fiúról kapta.

A könyv maga kb. 530 oldal, de mégis, az ember azt várja a végén, hogy még, még és még. Igen, ebben az 530 oldalban voltak olyan részek, amiket nem szerettem. Például a nyelvek. Alapból ezzel semmi bajom, nekem is van egy regénykezdeményem, amiben van egy másik nyelv, de mikor azt az ötszáz oldalt ál kell lapozni a jelenésért. Amúgy, még ez a pici hiba is feledhető a könyv olvasása közben. A fordító, Bihari György, nagyon jól végezte a munkáját, nagyon könnyedén repít el Eragon világába. Ugye nekem, aki már egyszer elolvasta, bosszantó, hogy a dolgok milyen lassan derülnek ki, és utólag minden olyan egyértelmű. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek van hozzá türelme. Gyönyörűek benne a tájleírások, a párbeszédek és a csataleírások hitelesek, a karakterek nagyon jól meg vannak szerkesztve, tehát mint mondtam, csak ajánlani tudom.
Még utolsóként, hogy a borító meg a térkép az elején gyönyörű. :D
Puszii**Konek
Ui.: ez a könyv 10ből 10es :D

Szöcske

Nos, ritka alkalmak egyike következik most. Felteszem az egyik novellámat. Az egyik közeli barátomnak írtam a 18. születésnapjára, ő adta meg azt a témát, hogy tücsök, aztán meg szöcske. Hát, szerinte nagyon jó lett. Remélem nektek is tetszeni fog majd. :) Puszii**Konek

Szöcske

Minden egy kellemes tavaszi délutánon kezdődött. Szöcske a gondolataiba merülten sétált hazafelé az iskolából. Az utat, ahol ment virágzó fák borították el, a bogarak már régen előmásztak, egy bosszantó légy elzümmögött a füle mellett. Szöcske tehát körbenézett, de semmi különöset nem látott. Felpislogott a dombra, felsóhajtott, és elindult felfelé. Minden egyes nap meg kellet másznia ezt a végtelennek tűnő hegyet, egyértelmű hát, hogy ki nem állhatta.

Mikor beesett az ajtón első gondolata a konyha felé vitte. Ledobta a táskáját a földre, és a hűtőhöz lépett. Mohón kinyitotta, és nem csalódott. A lasagne mellett ott állt a cetli, miszerint „az egész a tiéd, este későn jövünk, anya és apaJ”. Bedobta az ebédjét a mikróba, türelmetlenül várta, hogy készen legyen.

A tükörre siklott a pillantása, a látvány nem lepte meg. Alakja vékony, nem volt nagyon magas, de alacsony se. Arca átlagos, a haja barna, szeme kékes. A rendes neve Marci volt, de egyszer, még általánosban távolugrottak, és ő ugrotta a legnagyobbat, erre a tanár kijelentette, hogy akkorát ugrott, mint egy szöcske. Azóta mindenki így hívja.

Szöcske meghallotta a mikró csipogását, ugrott is oda, kivette, és rögtön nekiesett egy villával. Nem is mondom, de jól megégette a nyelvét. Miután megette felment a szobájába. Ott rögtön a zongorájára nézett, meg a fölötte álló kotta halomra. Volt köztük Mozart, Chopin, de még Csajkovszkij is. De neki nem ők voltak a kedvencei.

Az asztalán volt egy mappa, csak egy lap volt benne. Szeretetteljes mozdulatokkal kivette a papírt, és kitette a zongora kotta tartójára. Leült a székre, végigsimított a hangszer tetején, majd felnyitotta, és játszani kezdett csak úgy, magától. A lap nem kotta volt, csak számok és címek egymás alatt.

Mikor egy pillanatra abbahagyta a játékot az órájára nézett. Sóhajtott egyet, majd felállt, lecsukta a zongora tetejét, a lapot visszatette a mappába, azt meg az asztalára. Lement a táskájáért, mikor észrevette, hogy már valaki szemet vetett erre a tárgyra. Egy tücsök ült a tetején. Marci mindig is a kedves srácok közé tartozott, nem csapta le a kis állatot. Csak akkor tette volna meg, ha légy lett volna.

Óvatosan kezébe vette Tücsit, mert már el is nevezte. Úgy döntött, hogy megtartja, ezért betette egy üres cipősdobozba, majd rátette a tetejét, amire csinált pár lyukat. Régen voltak halaik, az üres akvárium még mindig ott állt a garázsban, gyorsan leszaladt érte. A dobozból oda tette át a meglepődött kis tücsköt.

A délután többi részét azzal töltötte, hogy az interneten infókat keressen a tücsöktartásról. Minden egyes oldalt elolvasott, hogy megfelelő körülmények között tudja tartani Tücsit, aki közben kiszökkent a neki szánt helyéről, és Szöcske fején foglalat helyet.

A szülei hazaértek, ezért gyorsan elrejtette a kis tücskét az akváriumba, viszont Tücsi ezzel nem értett egyet, rögtön megpróbált kiugrani, de Marci kezében kötött ki. A fiú körbenézett a szobában, de semmit nem talált, ami elég nagy lett volna a tetejére a tücsök új házának. Végül, hogy kapjon levegőt a kicsi tücsök a függönyét tette rá tetőnek.

Lement üdvözölni a szüleit, majd ment is vissza a szobájába egy nagy tál nasival. Kezébe vette a táskáját, kivette a könyveit, majd tanulni kezdett. A szobáját egyszer csak kellemes tücsökciripelés töltötte meg. A fejében rögtön megjelent egy dallam, amit azonnal el kellett játszania, különben elfelejtette volna. Nem szokta lekottázni, amit játszik, mindig azt mondta, hogy az úgy nem az igazi.

Késő éjszakáig zongorázott volna, de olyan 11 körül bement az apja, hogy szóljon neki, ideje lenne aludni. Marci ebben nagyon különbözött a többi vele egykorú kamasztól. Míg ők a gép előtt gubbasztottak, addig a zongora előtt ült, és játszott.

Szöcske tipikus jó-kisfiú volt, ezért mikor szóltak neki átöltözött, és ment aludni. Tücsi ciripelése nem idegesítette őt este, sőt, olyan jól aludt, mint addig még soha. Álmában egy rajzfilmtücskéről álmodott, aki egy hegedűt fogott a kezében, és valami ismeretlen, de nagyon kellemes dallamot játszott. Mikor felkelt az járt a fejében. Reggeli közben aztán nagyon elkalandoztak a gondolatai, ezért végül elfelejtette.

A nap, mint mindig, unalmasan telt. Reggeli, busz, suli, busz majd ebéd. A szobájában Tücsi ott ült az akváriumban, de valami nem stimmelt vele. Marci adott neki enni, és egy kicsit kiengedte őt a szobájába. A kis állatkán látszott, hogy jobb kedve van, ugrált fül és alá. Az este Marci újra a tücsök hangjára aludt el. Az álmában újra hallotta a hegedűszót, kép most nem társult mellé, de reggeli közben újra elfelejtette.

Így ment ez 3 napon át, aztán jött a hétvége. A kicsi tücsök egyre rosszabbul nézett ki, nem ugrált, este is már csak alig-alig ciripelt. Marcinak igazán rosszul esett, hogy a kis kedvence gyengélkedik. Talán el kellene engednem, gondolta magában. Nem, nem fogom, folytatta, ő az én kis tücsköm, Tücsi, nem fogom magára hagyni!

Tücsi végül az akváriumban maradt, de egyre szomorúbb lett. Vágyott a kinti fűszálakra, a szabadságra, a szél fújására. Vasárnap este már nem volt ereje ciripelni, Marci már nem álmodott a hegedűszóról, de reggel mégis az járt a fejében, ezért leült a zongorához, és eljátszotta párszor. Olyan volt a dallam, mint egy panaszos tücsök-sírás, szabadságvágyat tükrözött.

Szöcske rápillantott az órára, és rohant a buszhoz, éppen hogy elérte. A suliban gondolkozott, no, nem a tananyagról, ahogy azt kellene, hanem arról, hogy elengedi a tücskét. A barátainak alig válaszolgatott.

- Nem jössz bicózni, Szöcske? – kérdezte Benjámin.

- Mi? – kérdezett vissza az említette – Ja, nem

Marci egész nap töprengett. El kell engednie Tücsit, döntötte el. Az állatok, a rovarok, de még az emberek se szeretik a fogságot. Nehéz szívvel szállt fel a hazafelé tartó járatra, a gyönyörű idő ellenére borongós volt a hangulata. Az előtte álló út jobban bosszantotta, mint addig bármikor. Nem akart hazaérni sosem, azt szerette volna, hogy öröké csak úton legyen.

Végül hazaért, felsétált a szobájába, kezébe vette a kis tücsköt, alig élt már szegény. Lement a lépcsőn, a kezét a bejárat kilincsére tette, képtelen volt kinyitni. Vette egy mély levegőt, majd kilépett az ajtón.

Kint lágy szél fújt, Tücsi azonnal megérezte a friss levegőt. Marci óvatosan letette a földre, hagyta, hogy elugráljon. Hiányozni fogsz, szólt még neki oda, amiről persze tudta, hogy a kis tücsök nem értheti, de azért mégis.

Este Szöcske nem nyúlt a zongorájához. Hiányzott neki Tücsi, hisz annyira hozzánőtt már a szívéhez, hozzászokott az esti ciripeléséhez. Éjszaka nem tudott aludni, kicsit melege volt, úgy döntött hát, kinyitja az ablakot. Valahonnan a közelből lágy tücsök-hang szólt, nyugodt szívvel ment aludni. Attól kezdve minden este nyitott ablaknál aludt, hogy hallja a kis tücskének a hangját, hiszen tudta, az ő kis Tücsije volt az.

Tücsi persze minden este visszajárt egykori gazdájához, Marcihoz. Minden este ott ciripelt az ablaka alatt, csak hogy újra hallja azt a gyönyörű dallamot, amit egyszer regel játszott a fiú.

Persze, mondhatnám, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de ez nem így történt. Egyszer örökre elhallgatott a ciripelés, de Szöcske boldog volt, hiszen tudta, hogy a kis tücsök boldog volt egész életében, hiszen szabad volt. Azt a rövidke dallamot pedig minden este eljátszotta, csak azért, hogy egy percre újra azt képzelje, a kis Tücsije újra vele van.

Persze Szöcske is felnő egyszer, de ki tudja, mit hoz a jövő?

Vége