Kóristák

Nos, eljött az a pillanat, amikor egy filmről írok nektek, mert muszáj, hogy írjak róla.
Kóristák/Les choristes/
1949, Franciaország. Clément Mathieu, a munkanélküli zenetanár elvállal egy felügyelő-tanári állást egy nehezen kezelhető gyerekek számára fenntartott nevelőintézetben. Az igazgató, Monsieur Rachin által bevezetett és alkalmazott kemény, rideg nevelési módszerek megdöbbentik az új tanárt. A zene varázsának és a közös éneklésnek köszönhetően azonban Mathieu-nek sikerül megváltoztatnia a gyerekek hétköznapjait.
Nos, ezen már látszik, hogy nálam már elnyert pár pontot. Zenés film? Jöhet! Ó, hogy ez eredetileg francia? Majd meg kell keresnem, hogy eredeti nyelven is megnézhessem, tesztelve francia tudásomat. De... mindent félretéve, egy kicsit a filmről. 
A színészek profin játsszák a szerepüket, a karakterek, bár kicsit rájuk lehet mondani, hogy sablonosak, nagyon jól el lettek találva. A történet is, egy picit sablonos, de nagyszerű. Arról szól, hogy még a tó fenekén is meg lehet látni a szépet, a jót, a csodát. Lelket megérintő dallamok hangzanak fel benne, ami azonnal bebocsájtást nyer a szívekbe. 
Kicsit sajnálom, hogy ez is olyan film, ami benne van a legjobbakba, de szinte senki sem ismeri, mert nem a mai tömegfilmek egyike. Én mégis mindenkinek ajánlom, főleg a tizenéveseknek, hogy lássák meg magukban a jót. Na meg mindenki másnak is. A port.hu-n 9,5 pontot kapott, tőlem is annyit kap. :D
Puszii**Konek

Kósza pillanat 2

Az igazi összezavaródós napom végterméke. Már van egy ilyen című versem, ezért van a végén egy kis 2es.
Puszi*Konek

Kósza pillanat 2.

Csak egy eltűnő,
Kósza pillanat,
Még fel sem fogtam, 

Szívem megremegett.

Nem is értem,
Mi történt velem,
Elhúztál messzire,
Nem is figyeltem,

Megfogtuk egymás
Fagyott kezét,
Szemed rám néz,
Mosolyog.

Vadul verő szívem,
Talán jelezte nekem,
Nem éppen helyes,
Amit tettem éppen.

A gondolataimat
Elfújta a téli szél,
Bennem egy kis rész
Azt mondja, még.

Egy pillanatra csak,
Utánad nézek,
Te visszanézel,
Álom ez, álom,
Valóság, s álom...

Slide Mások szemével

Jill Hathaway, Slide, Mások szemével. Már a cím is csábító, és az a gyönyörű lila borító... Elképesztő. De érjünk a lényegre, kézhez kaptam a könyvet, de akitől kaptam, azt mondta, neki nem tetszett. Kétségekkel tele kezdtem el olvasni, de az első perctől elvarázsolt. "Sylvia túl sokat tud… 

de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost.

Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos – húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta. " 

Ezt olvastam a hátán, már az első mondat izgalmas volt, nem jó dolog, ha valaki túl sokat tud, de aztán meg mégse. Hiába volt a gyilkosság a főszál benne, mégsem volt eléggé krimi. Azt se tudtuk meg, hogy a vőszereplőnk, Vivi, miért lép be egy másik ember elméjébe, de mégis, a könyv magával ragad. Vajon ki a gyilkos? Rengeteg olyan témát dolgoz fel, amivel eddig nem nagyon találkoztam könyvekben.

Mindent egybevéve, nagyon jó könyv volt, olvastatta magát, tele volt meglepő fordulattal, no meg fordítási gyöngyszemekkel. Ez egy csöppet rontott az olvasási élményen, de ha ettől eltekintünk, a 14 év feletti korosztálynak nagyon tudod ajánlani. Ha lesz következő kötet, el fogom azt is olvasni. :) 

Puszi*Konek

Rózsa

Észrevettem, hogy mostanában csak verseket meg kritikákat tettem fel, pedig az elején egy-két rajz is volt. Hát, most itt lenn egy. Exttra-hiper-szuper friss, tegnapi.

Nos, ezen van dátum is, meg az aláírásom is :) Igen, a k-tetején az egy szivecske :3

Puszii**Konek

Elhervadni a téli szélben

Sziasztok. Most egy verset hoztam nektek, teljes mértékben friss-instant, az elmúlt negyed órában írtam. Remélem... Hm.. Ezt már egyszer írtam. De remélem elolvassa az, akinek most ezt címeztem. Konek

Elhervadni a téli szélben

Kósza hópihe száll arcomra,

A hideg szél borzolja hajam.

Fáj a levegővétel,

A könnyből jég lesz.

A szívem megfagyott,

Miért nem hull az Írisz szirma?

Mért virágzok, ha ez fájdalom?

Arcom a földre néz,

A szívem még mindig él,

Szakadatlan könny-folyam,

Azt hittem, az Írisz soha el nem hervad,

Örökké a szíved kertjében lehetek,

Soha nem kell elmennem.

S lám, kimondtad, hogy vége,

Csak egy csendes üzenet,

És ha még te nem is veszed észre,

Most én vagyok a virág,

Akit hagynak elhervadni,

Szépen,

Csendesen. 

Az Eragon tri-tetralógia

Helló mindenkinek!

Tegnap este fejeztem be az Eragon tri-tetralógia 3. kötetét, a Brisingr-t. Előtte persze elolvastam a 2. kötetet is, de csak most írók róla.
Vélemény? A második kötet még nagyon jó volt, igazi, tele izgalommal, sok minden derült ki, amiről eddig még csak sejtésünk se lehetett, de már itt lehet érezni, persze ha másodszorra olvasod, hogy kicsit már erőltetett. De nagy izgalmas, el lehet olvasni, ajánlom ám mindenkinek.
A harmadik kötet, hát... Nem is tudom mit mondjak, kb. azt mint az másodiknak. Ez viszont nem kicsit van húzva, mint a rétestészta, hanem nagyon. Persze, második olvasásra is nagyon izgalmas, de itt már észre lehet venni, hogy mennyi ideig is íródott ez a könyv. (Nem vagyok profi író, de én is írok egy regényt, nem is tudom hány éve, még nem fejeztem be, de tele van olyan nagy logikai csavarokkal, hogy csak na) Meg aztán nem kellett volna hagyni, hogy négy kötet legyen a háromból. Nem ítélem el az írót, de nekem a nyelv se tetszik. Túl kemény a tündéknek.
De mindennek ellenére, még mindig ez az egyik kedvenc könyvem, csak ajánlani tudom. Tényleg izgalmas, érdekes, egy politikailag és történelmileg jól felépített világban játszódik, tehát hajrá, tessék csak elolvasni, én csak ajánlani tudom.
Ha majd kijön a 4. kötet, azt is ugyan olyan mohón fogom magamhoz venni, mint az első 3at. :D
Puszi*Konek

1000

Hát, ezt is megértük, 1000szer nézték meg az oldat :D Remélem, akik látogatják az oldalt, azoknak tényleg teszik. Próbálkozok vele, hogy mindig legyek egy kicsi friss, de nem nagyon jön össze, tudjátok, a suli... -.-" xD De hát igen, mindenkinek arra jut ideje, amire akarja. Ez alól én sem vagyok kivétel.
De azért remélem jó az oldal :)
Puszii**Konek

Eragon

Hellóka :D

Ezt a könyvet még az egyik legjobb barátnőm ajánlgatta tavaly nyáron, mikor végre fogtam magamat, és kivettem a könyvtárból. Most újraolvastam, másodszorra sem csalódtam benne. 

Írója Cristopher Paolini, Az örökség című négyrészes könyvsorozat első része. A címét a könyvben szereplő fiúról kapta.

A könyv maga kb. 530 oldal, de mégis, az ember azt várja a végén, hogy még, még és még. Igen, ebben az 530 oldalban voltak olyan részek, amiket nem szerettem. Például a nyelvek. Alapból ezzel semmi bajom, nekem is van egy regénykezdeményem, amiben van egy másik nyelv, de mikor azt az ötszáz oldalt ál kell lapozni a jelenésért. Amúgy, még ez a pici hiba is feledhető a könyv olvasása közben. A fordító, Bihari György, nagyon jól végezte a munkáját, nagyon könnyedén repít el Eragon világába. Ugye nekem, aki már egyszer elolvasta, bosszantó, hogy a dolgok milyen lassan derülnek ki, és utólag minden olyan egyértelmű. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek van hozzá türelme. Gyönyörűek benne a tájleírások, a párbeszédek és a csataleírások hitelesek, a karakterek nagyon jól meg vannak szerkesztve, tehát mint mondtam, csak ajánlani tudom.
Még utolsóként, hogy a borító meg a térkép az elején gyönyörű. :D
Puszii**Konek
Ui.: ez a könyv 10ből 10es :D

Szöcske

Nos, ritka alkalmak egyike következik most. Felteszem az egyik novellámat. Az egyik közeli barátomnak írtam a 18. születésnapjára, ő adta meg azt a témát, hogy tücsök, aztán meg szöcske. Hát, szerinte nagyon jó lett. Remélem nektek is tetszeni fog majd. :) Puszii**Konek

Szöcske

Minden egy kellemes tavaszi délutánon kezdődött. Szöcske a gondolataiba merülten sétált hazafelé az iskolából. Az utat, ahol ment virágzó fák borították el, a bogarak már régen előmásztak, egy bosszantó légy elzümmögött a füle mellett. Szöcske tehát körbenézett, de semmi különöset nem látott. Felpislogott a dombra, felsóhajtott, és elindult felfelé. Minden egyes nap meg kellet másznia ezt a végtelennek tűnő hegyet, egyértelmű hát, hogy ki nem állhatta.

Mikor beesett az ajtón első gondolata a konyha felé vitte. Ledobta a táskáját a földre, és a hűtőhöz lépett. Mohón kinyitotta, és nem csalódott. A lasagne mellett ott állt a cetli, miszerint „az egész a tiéd, este későn jövünk, anya és apaJ”. Bedobta az ebédjét a mikróba, türelmetlenül várta, hogy készen legyen.

A tükörre siklott a pillantása, a látvány nem lepte meg. Alakja vékony, nem volt nagyon magas, de alacsony se. Arca átlagos, a haja barna, szeme kékes. A rendes neve Marci volt, de egyszer, még általánosban távolugrottak, és ő ugrotta a legnagyobbat, erre a tanár kijelentette, hogy akkorát ugrott, mint egy szöcske. Azóta mindenki így hívja.

Szöcske meghallotta a mikró csipogását, ugrott is oda, kivette, és rögtön nekiesett egy villával. Nem is mondom, de jól megégette a nyelvét. Miután megette felment a szobájába. Ott rögtön a zongorájára nézett, meg a fölötte álló kotta halomra. Volt köztük Mozart, Chopin, de még Csajkovszkij is. De neki nem ők voltak a kedvencei.

Az asztalán volt egy mappa, csak egy lap volt benne. Szeretetteljes mozdulatokkal kivette a papírt, és kitette a zongora kotta tartójára. Leült a székre, végigsimított a hangszer tetején, majd felnyitotta, és játszani kezdett csak úgy, magától. A lap nem kotta volt, csak számok és címek egymás alatt.

Mikor egy pillanatra abbahagyta a játékot az órájára nézett. Sóhajtott egyet, majd felállt, lecsukta a zongora tetejét, a lapot visszatette a mappába, azt meg az asztalára. Lement a táskájáért, mikor észrevette, hogy már valaki szemet vetett erre a tárgyra. Egy tücsök ült a tetején. Marci mindig is a kedves srácok közé tartozott, nem csapta le a kis állatot. Csak akkor tette volna meg, ha légy lett volna.

Óvatosan kezébe vette Tücsit, mert már el is nevezte. Úgy döntött, hogy megtartja, ezért betette egy üres cipősdobozba, majd rátette a tetejét, amire csinált pár lyukat. Régen voltak halaik, az üres akvárium még mindig ott állt a garázsban, gyorsan leszaladt érte. A dobozból oda tette át a meglepődött kis tücsköt.

A délután többi részét azzal töltötte, hogy az interneten infókat keressen a tücsöktartásról. Minden egyes oldalt elolvasott, hogy megfelelő körülmények között tudja tartani Tücsit, aki közben kiszökkent a neki szánt helyéről, és Szöcske fején foglalat helyet.

A szülei hazaértek, ezért gyorsan elrejtette a kis tücskét az akváriumba, viszont Tücsi ezzel nem értett egyet, rögtön megpróbált kiugrani, de Marci kezében kötött ki. A fiú körbenézett a szobában, de semmit nem talált, ami elég nagy lett volna a tetejére a tücsök új házának. Végül, hogy kapjon levegőt a kicsi tücsök a függönyét tette rá tetőnek.

Lement üdvözölni a szüleit, majd ment is vissza a szobájába egy nagy tál nasival. Kezébe vette a táskáját, kivette a könyveit, majd tanulni kezdett. A szobáját egyszer csak kellemes tücsökciripelés töltötte meg. A fejében rögtön megjelent egy dallam, amit azonnal el kellett játszania, különben elfelejtette volna. Nem szokta lekottázni, amit játszik, mindig azt mondta, hogy az úgy nem az igazi.

Késő éjszakáig zongorázott volna, de olyan 11 körül bement az apja, hogy szóljon neki, ideje lenne aludni. Marci ebben nagyon különbözött a többi vele egykorú kamasztól. Míg ők a gép előtt gubbasztottak, addig a zongora előtt ült, és játszott.

Szöcske tipikus jó-kisfiú volt, ezért mikor szóltak neki átöltözött, és ment aludni. Tücsi ciripelése nem idegesítette őt este, sőt, olyan jól aludt, mint addig még soha. Álmában egy rajzfilmtücskéről álmodott, aki egy hegedűt fogott a kezében, és valami ismeretlen, de nagyon kellemes dallamot játszott. Mikor felkelt az járt a fejében. Reggeli közben aztán nagyon elkalandoztak a gondolatai, ezért végül elfelejtette.

A nap, mint mindig, unalmasan telt. Reggeli, busz, suli, busz majd ebéd. A szobájában Tücsi ott ült az akváriumban, de valami nem stimmelt vele. Marci adott neki enni, és egy kicsit kiengedte őt a szobájába. A kis állatkán látszott, hogy jobb kedve van, ugrált fül és alá. Az este Marci újra a tücsök hangjára aludt el. Az álmában újra hallotta a hegedűszót, kép most nem társult mellé, de reggeli közben újra elfelejtette.

Így ment ez 3 napon át, aztán jött a hétvége. A kicsi tücsök egyre rosszabbul nézett ki, nem ugrált, este is már csak alig-alig ciripelt. Marcinak igazán rosszul esett, hogy a kis kedvence gyengélkedik. Talán el kellene engednem, gondolta magában. Nem, nem fogom, folytatta, ő az én kis tücsköm, Tücsi, nem fogom magára hagyni!

Tücsi végül az akváriumban maradt, de egyre szomorúbb lett. Vágyott a kinti fűszálakra, a szabadságra, a szél fújására. Vasárnap este már nem volt ereje ciripelni, Marci már nem álmodott a hegedűszóról, de reggel mégis az járt a fejében, ezért leült a zongorához, és eljátszotta párszor. Olyan volt a dallam, mint egy panaszos tücsök-sírás, szabadságvágyat tükrözött.

Szöcske rápillantott az órára, és rohant a buszhoz, éppen hogy elérte. A suliban gondolkozott, no, nem a tananyagról, ahogy azt kellene, hanem arról, hogy elengedi a tücskét. A barátainak alig válaszolgatott.

- Nem jössz bicózni, Szöcske? – kérdezte Benjámin.

- Mi? – kérdezett vissza az említette – Ja, nem

Marci egész nap töprengett. El kell engednie Tücsit, döntötte el. Az állatok, a rovarok, de még az emberek se szeretik a fogságot. Nehéz szívvel szállt fel a hazafelé tartó járatra, a gyönyörű idő ellenére borongós volt a hangulata. Az előtte álló út jobban bosszantotta, mint addig bármikor. Nem akart hazaérni sosem, azt szerette volna, hogy öröké csak úton legyen.

Végül hazaért, felsétált a szobájába, kezébe vette a kis tücsköt, alig élt már szegény. Lement a lépcsőn, a kezét a bejárat kilincsére tette, képtelen volt kinyitni. Vette egy mély levegőt, majd kilépett az ajtón.

Kint lágy szél fújt, Tücsi azonnal megérezte a friss levegőt. Marci óvatosan letette a földre, hagyta, hogy elugráljon. Hiányozni fogsz, szólt még neki oda, amiről persze tudta, hogy a kis tücsök nem értheti, de azért mégis.

Este Szöcske nem nyúlt a zongorájához. Hiányzott neki Tücsi, hisz annyira hozzánőtt már a szívéhez, hozzászokott az esti ciripeléséhez. Éjszaka nem tudott aludni, kicsit melege volt, úgy döntött hát, kinyitja az ablakot. Valahonnan a közelből lágy tücsök-hang szólt, nyugodt szívvel ment aludni. Attól kezdve minden este nyitott ablaknál aludt, hogy hallja a kis tücskének a hangját, hiszen tudta, az ő kis Tücsije volt az.

Tücsi persze minden este visszajárt egykori gazdájához, Marcihoz. Minden este ott ciripelt az ablaka alatt, csak hogy újra hallja azt a gyönyörű dallamot, amit egyszer regel játszott a fiú.

Persze, mondhatnám, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de ez nem így történt. Egyszer örökre elhallgatott a ciripelés, de Szöcske boldog volt, hiszen tudta, hogy a kis tücsök boldog volt egész életében, hiszen szabad volt. Azt a rövidke dallamot pedig minden este eljátszotta, csak azért, hogy egy percre újra azt képzelje, a kis Tücsije újra vele van.

Persze Szöcske is felnő egyszer, de ki tudja, mit hoz a jövő?

Vége

Egy új gondolat

Mostanában rengeteg új könyvet olvastam el, és mindegyikről van valami véleményem, bár megosztani senkivel nem tudom, ezért ide írok :D

Ez első könyv, amiről írni szeretnék, az a Hírvivő. Író: Lois Lowry.
A borító elég sejtelmes, kalandokat rejt egy gyanútlan olvasó számára. 
A hátán lévő tartalom: Matty hat éve, fékezhetetlen, vadóc kölyökként érkezett Faluba, s azóta egy vak férfi neveli, akit különleges képességei miatt Látónak neveznek. Matty immár a felnőtt kor küszöbén áll, s hamarosan megkapja igai nevét, ami reményei szerint a Hírvivő lesz. Ám Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban valami baljós változás veszi kezdetét. Az emberek, akik eddig szívesen fogadták a hozzájuk menekülő idegeneket, ellenségesen kezdenek gondolkodni a külső világból, az Erdőn túlról érkezőkre. Mivel Matty az egyetlen, akit a titokzatos Erdő mindig baj nélkül keresztülenged, neki kell elvinnie a hírt az Erdőn túli közösségeknek, hogy Falu határát hamarosan lezárják. De van még egy kötelezettsége is: át kell juttatnia Erdőn Kirát, nevelőapja lányát, ameddig még lehet…


Igazából én nagyot csalódtam ebben a könyvben. Sokáig szemeztem vele a könyvtárban, végül a tesómtól kértem el. A tartalma szinte mindent elárul. A könyv maga érdekesen indul, nem sok mindent árul el, kicsit homályos az egész. Mikor már kezd beindulni az izgalmas, akció dús rész, egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy vége van. Kicsit csalódtam benne. Nincsenek benne a dolgok eléggé kifejtve. *spoiler* Azt egyáltalán nem értem például, hogyan is működik ez a képesség. Nagyon nem tiszta. És ez a cserekereskedelem hogy jön oda? A vége meg... Csak úgy meghalt, és semmi olyan, hogy mi volt mondjuk tíz év múlva, vagy valami. Ezt hiányoltam egy kicsit. *spoiler*
Amúgy, izgalmas és érdekes, van benne érzelem, de olvastam volna sokkal tovább is. Eddig csak jót hallottam róla, hát nem tudom Csalódtam egy picit. Ha 10-es skálán értékelni kellene, talán olyan 6-os lenne. A borítója viszont 10-ből 10-et édemel. Visszaadja a könyv hangulatát.


Puszi*Konek

Emlékezz rám

Sziasztok! ^^ Jó újra itt lenni :) Ez a vers még 2011 augusztus környékén született, a Rózsámnak. Bár, azt tegyük hozzá, hogy ő nem tud róla. Nos, jó olvasást :) ^^ Puszi*Konek

Emlékezz rám

Emlékezni fogsz rám?

Vagy a ködbe veszek majd?

S ha meghallod a nevem,

Tudod ki volt az?

Emlékszel majd a születésnapomra,

Felköszöntesz majd?

Vagy csak elsiklasz majd a gondolat felett,

„Mintha elfelejtettem volna valami fontosat.”

Ne felejts el engem,

A természetem, az arcom.

Ne felejtsd, hogy ki voltam,

Hogy éltem és hogy haltam.

Emlékezz rám majd.