15. gondolat
Vannak olyan emlékek, amelyeket
legszívesebben megtartanék magamnak. Hagynám, hogy csak az én szívem érezze
azt, amit, más ne is tudja, hogy, mire gondoltam közben, még csak azt se
tudják, hogy megtörtént. Így olyan marad, mint egy mese, ami az emlékeimben él
örökre. Amit csak én és az ismerhet, aki akkor velem volt.
Pont ilyen emlékem az az
este is, [...] Ott, akkor, nem létezett az idő, a tér, csak mi
voltunk, és múltunk. [...]
Az emlékek lassan megfakulnak, és ez is kezd
hamarosan homályba veszni. Csak a benyomások maradnak, miket éreztem akkor,
mennyire szabad volt a lelkem abban a kis időben. Ezért meg kellett osztanom
másokkal is az emlékeket, nehogy teljesen elfelejtődjön, de így már nem csak
a miénk. Te elmesélted másnak, [...]?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése