14. gondolat
A főzés. Ki gondolta volna, hogy itt az
egyetemen derül majd ki, hogy van egy kis érzékem a sütés-főzéshez. Azt már
eddig is kapizsgáltam, hogy a sütés működik az életemben, hiszen, nem kérkedve,
csak rettentő büszkén elárulom, életem első macaronját, amit egy barátnőmmel
sütöttünk, tökéletes lett. Ízre, állagra, színre, sőt, még kis talpacskája is
lett, amivel a legtöbben bajlódnak az első pár alkalommal. Szerencse? Még az is
lehet.
Itt a kollégiumban sajnos nem tudom
minden nap anya főztjét enni, az már szerdán, néha kedden elfogy, amit le tudok
hozni magammal. Ilyenkor jöhet a zacskósleves, zacskóstészta, konzervkaja,
készétel, kínai, meki, kfc… De be kell vallani, se nem egészséges, se nem
pénztárcabarát. Legyen az étkezésem változatos, sok gyümölcsöt és zöldséget
tartalmazzon, ne legyen túl szénhidrát dús, ez nekem különösen fontos lenne,
stb. Mindenki tudja már lassan, hogy milyen lenne az a bizonyos egészséges
étkezés. De a fiataloknak általában se lehetőségük, se pénzük, se idejük nincs
erre.
Nekem mégis akad időm arra, hogy minden
nap főtt étel legyen ebédre, sőt, elég változatosnak mondanám. Már ha lehet az
mondani, mert amit megfőzök, azt eszem két-három napig. A konyhában állok,
dudorászom magamban, zenét hallgatok, és közben épp a legújabb remekművemet
alkotom. Így hívom őket. Ritkán dolgozom pontos receptből, szeretek az
megérzéseimre, a szaglásomra és az ízérzékelésemre hagyatkozni. Mindig
elolvasok az interneten egy rakat receptet, kikérem mások véleményét, aztán
jöhet a móka.
Persze, volt már, ami nem sikerült
annyira jól, mint például a tepsis fokhagymás sajtos csirke. Pedig én olyan
tökéletesre terveztem el. Azóta látni se szeretném a fokhagymát. Vannak
visszatérő elemek is, mint a bolognai, chilis bab, borsófőzelék. Amiket
szeretek és nehéz elrontani.
Egyik nap nővérem kérdezte édesanyámat,
anya, Konekci mikor tanult meg főzni? Erre egy rövid választ kapott, szeptember
végén. Akkor költöztem fel véglegesen a kollégiumba.
Egy szó mint száz, száz szónak is egy a
vége, stb., rengeteget tudnék erről mesélni. De miért ilyen fontos ez? Mert
ellazít, lenyugtat, békét hoz a lelkemre, mert tudom, hogy ha nem is úgy, ahogy
azt igazán szeretném, de alkotok valami jót, amit egy ember, vagyis én, biztos,
hogy „jóízűen fogyaszt”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése